Rólunk
A Magyar Karitász a Német Karitász támogatásával kezdte el kiépíteni a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatok hálózatát.
Az országban, a 2000-es év végére nyolc RÉV jött létre, melyek Budapest, Szombathely, Székesfehérvár, Eger, Szekszárd, Debrecen, Győr és Kecskemét városokban találhatóak.
1998. április 1-én kezdtük el a működésünket azzal a céllal, hogy a szenvedélybetegségben érintett embereknek – szerhasználó és hozzátartozó – szakmai segítséget nyújtsunk.
A Főegyházmegyei Karitász Központ Eger intézményeként olyan szolgáltatásokat kínálunk, melyek a szerhasználat megelőzését, a felépülést és a visszaesés esélyének csökkentését szolgálják.
Tevékenységeink során törekszünk a szenvedélybetegek minél szélesebb körben való elérésére, a motiváció felkeltésére, az életmód, életvitel váltásának ösztönzésére, a változás elindítására és segítésére, a szerhasználatnak, valamint járulékos ártalmainak csökkentésére. A RÉV egy mozaikszó, mely a Remény – Élet – Változás szavakból áll, melyek a változtatni vágyó szenvedélybeteg emberek felépülésére jellemzőek. Nálunk, a RÉV-ben szociálpedagógusok, szociális munkások és egy pszichológus kolléga várják a felépülni vágyókat, és azokat, akik segíteni szeretnének nekik. A RÉV-ben szenvedélybetegek nappali, közösségi és alacsonyküszöbű ellátását nyújtjuk a hozzánk fordulóknak.
-
Erdődi Dzsesszika Közösségi ellátás
-
Polgár Levente Közösségi ellátás
-
Siposné Kohári Szilvia Intézményvezető
-
Soós Ádám Nappali ellátás
-
Suha Tamás Nappali ellátás
-
Tóth Róbert Alacsonyküszöbű ellátás
-
Tőzsér Dalma Alacsonyküszöbű ellátás
-
Várkonyiné Fülöp Anita Közösségi ellátás
-
Zelei Andrea Alacsonyküszöbű ellátás